Ikerkísérletben vizsgálták az étrend-kiegészítők hatékonyságát
A kísérlet új nézőpontból világítja meg a vegán táplálkozás előnyeit, és olyan eredményeket hozott, amelyek könnyen átírhatják az étrend-kiegészítőkről alkotott elképzeléseket.
A kísérlet új nézőpontból világítja meg a vegán táplálkozás előnyeit, és olyan eredményeket hozott, amelyek könnyen átírhatják az étrend-kiegészítőkről alkotott elképzeléseket.
Az vagy, amit megeszel – tartja a mondás, és ha ez így, ebben a formában nem is feltétlenül állja meg a helyét, nem biztos, hogy zöldségeket beszél, aki a növényi étrend mellett érvel. Egy friss kutatás ugyanis úgy találta, hogy ez az étrend jelentősen javíthatja a bélrendszer egészségét.
Egy új kutatás szerint már nyolc hét is elég lehet ahhoz, hogy a kizárólag növényi összetevőket magában foglaló étrend első jótékony hatásai megjelenjenek. Ahhoz azonban, hogy egészségesebbek legyen az ember, ennél kisebb változás is elegendő lehet.
Egy alapos vizsgálatban mérték össze a különböző étrendek környezeti hatásait az Oxfordi Egyetem kutatói, az eredményekből pedig több érdekesség is kiderült.
A magyar helyett egyből az amerikai piacot igyekszik meghódítani a Plantcraft, a hazai cég növényi alapú pástétomával díjat nyert a szakma világkiállításán. De mit keresnek vegán termékeikkel egy húsüzemben? Miért jó az, ha egy növényi szalámi megszólalásig hasonlít az eredetire? És miért éppen Amerika?
Miután a hús- és tejipar felelős a mezőgazdasági üvegházhatásúgáz-kibocsátás 15-20 százalékáért, evidenciának tűnik, hogy nem csupán az egészségre, hanem a környezetre is jó hatással lehet a növényi alapú táplálkozás. De hogyan vehetők rá a húsimádók, hogy változtassanak preferenciájukon?
Az állati eredetű tejtermékeket magasan veri, de a növényi alapú tejpótlékokhoz képest is jobban teljesít fenntarthatóság szempontjából a svéd fejlesztés. Literenként közel 900 forintért árulják.
A húsmentes étrend követői a csonttörés, különösen a csípőtörés nagyobb kockázatával nézhetnek szembe a témában készített eddigi legnagyobb tanulmány szerint.
Ha a bolygó összes lakosa vegán életmódra váltana, akkor több mint felére csökkenne az élelmiszer előállítással összefüggő károsanyag-emisszió.
A stroke nagyobb kockázatával nézhetnek szembe a vegetáriánus és a vegán étrend követői egy nagyszabású új kutatás szerint. A tudósok szerint elképzelhető, hogy a vegánságra épült ipar elkényelmesítő hatása áll a háttérben.